Szenior mérlegképes könyvelő
2 weeks ago
Az ATEV Zrt. 1949 óta meghatározó szerepet tölt be az állati melléktermékek feldolgozásában és újrahasznosításában. A cég több mint 400 főt foglalkoztat országszerte, négy gyárban - Hódmezővásárhelyen, Solton, Mátyásdombon, és Debrecenben -, és négy gyűjtőpontban végzi tevékenységét, amely kiemelt jelentőséggel bír a közegészségügy, állategészségügy és környezetvédelem szempontjából.
Az ATEV Zrt. elsősorban az állattartás során keletkező állati melléktermékek begyűjtésével, ártalmatlanításával, feldolgozásával és azok újra hasznosításával foglalkozik.
- A gazdasági események folyamatos és naprakész, törvényi előírásoknak megfelelő nyilvántartása, analitikus és főkönyvi könyvelések a számvitel szabályai szerint.
- A főkönyvi és analitikus nyilvántartások egyezőségének ellenőrzése. (készletek, elhatárolások, egyéb követelések, egyéb kötelezettségek)
- Leigazolt bejövő készlet- és költségszámlák, illetve valamennyi egyéb bizonylat előkészítése könyvelésre, könyvelés.
- Évközi időszaki zárásokban, valamint éves beszámoló készítésben aktív közreműködés.
- Gazdasági események számlaösszefüggéseinek követése, kontrollja.
- Adatszolgáltatások készítése a főkönyv és analitika adataiból, külső és belső auditok számára.
- Kapcsolattartás gyárakkal és a társaság további szervezeti egységeivel.
- Adóbevallások előkészítésében, készítésében való aktív közreműködés.
- Dokumentumkezelés dokumentumkezelő rendszer alkalmazása.
- pénzügyi, számviteli szakirányú középfokú végzettség,
- aktív regisztrált mérlegképes könyvelői státusz,
- naprakész számviteli és adózási ismeretek,
- legalább 5 éves, nagyvállalatnál szerzett releváns szakmai tapasztalat,
- megbízhatóság, precizitás, jó kommunikációs képesség,
- felelősségérzet a munkakörbe tartozó teljes munkafolyamatért,
- MS Office (word, excel) felhasználói szintű ismerete.
- JDE vállalatirányítási rendszer, vagy egyéb integrált rendszer ismerete,
- szakirányú felsőfokú számviteli végzettség.
- Versenyképes jövedelem, kiemelkedő cafeteria juttatás, teljesítmény alapú mozgóbér rendszer,
- Változatos, kihívást jelentő szakmai feladatok,
- Fejlődési lehetőségek, szakmai tréningek, oktatások, belső képzések,
- Vállalati rendezvények, családias hangulat, motivált csapat.
-
Mérlegképes könyvelő
2 weeks ago
Budapest, Hungary Loyal Könyvelő Iroda Kft Full time20 éves múlttal rendelkező könyvelő iroda vagyunk, stabil ügyfélkörrel, jól kidolgozott munka folyamatokkal rendelkezünk., Cégek teljeskörű könyveléseBevallások és beszámolók önálló elkészítése, Mérlegképes könyvelői végzettség és minimum 1 éves könyvelő irodában szerzett tapasztalat szükséges., , Ha a csapat tagja...
-
Könyvelő asszisztens
6 hours ago
Budapest, Hungary Könyvelő-Társ Kft Full timeA Könyvelő-Társ Kft 2012-ben alakult. Ügyfeleink között kis és közepes méretű cégek, egyéni vállalkozók és civil szervezetek találhatóak, akik részére számviteli és adótanácsadási szolgáltatásokat nyújtunk. Irodánk a 13. kerület jól megközelíthető részén található (Forgách utcai metrómegállónál). Bővülés miatt új...
-
Szenior Könyvelő
1 week ago
Budapest, Hungary Eximbank Zrt. Full timeAz EXIM egy integrált keretek között működő bank és biztosító, amelynek alapvető célja, hogy a magyar exportőröknek és beszállítóiknak, továbbá az exportra készülőknek hatékony, az ő működésükre specializált finanszírozási és biztosítási konstrukciókat nyújtson. Küldetésünk, hogy a magyar export globális sikerének...
-
Mérlegképes könyvelő
1 day ago
Budapest, Hungary VIKIT Codex Kft. Full timeStabil ügyfélkörrel rendelkező, 2010-ben alakult könyvelő irodánk a VIKIT Codex Szolgáltató és Adminisztrációs KFT, amely Budapesten, a XIV. kerületben található. Az alapító tagok, valamint szakképzett alkalmazottak végzik szolgáltatásainkat, akik között több mérlegképes könyvelő, bér- és tb ügyintéző van. , Cégek teljes...
-
Mérlegképes könyvelő
1 week ago
Budapest, Hungary Kontír Professional Kft. Full timeOrszágszerte több irodával rendelkező, 10 éve működő, cégalapítással és székhelyszolgáltatással foglalkozó cég vagyunk. A könyvelési szolgáltatásunkhoz mérlegképes könyvelő pozícióba keresünk kollégát budapesti irodánkba. , Bejövő számlák ellenőrzése, könyvelése és kezeléseEgyéni vállakozások könyvelése Házi...
-
Mérlegképes könyvelő
1 week ago
Budapest, Hungary e-account Tanácsadó Kft. Full timeTársaságunk, több mint 20 éves szakmai múlttal rendelkezik. Stabil és folyamatosan bővülő ügyfélállományunk számára széleskörű szolgáltatásokat nyújtunk, beleértve a számvitelt, bérszámfejtést, pénzügyi és adótanácsadást, valamint interim megoldásokat., Partnerek teljeskörű könyvelése: vevő-, szállító-, bank- és...
-
Mérlegképes könyvelő
1 week ago
Budapest, Hungary BestByte Kft. Full timeA BestByte Kft. Magyarországon több partnerrel és szaküzlettel rendelkező, hazai tulajdonban lévő kereskedelmi vállalkozás. Fő profilja a kis- és nagyméretű elektromos háztartási készülékek, szórakoztató elektronikai termékek, papír- és írószerek, valamint számítástechnikai perifériák forgalmazása. Központi irodánkban lévő...
-
Senior mérlegképes könyvelő
1 week ago
Budapest, Hungary O.F.SZ. Zrt. Full timeAz O.F.SZ. Zrt. a lakosság és az országban működő mikrovállalkozások számára nyújt innovatív, biztonságos készpénz-helyettesítő megoldásokat és értéknövelt szolgáltatásokat.Ha szakmai profilja illeszkedik a fenti elvárásokhoz és szeretne egy növekvő szervezet izgalmas folyamataiban részt venni, fejlődni, Pénzügyi...
-
Mérlegképes könyvelő
1 week ago
Budapest, Hungary Optimal Accounting Kft. Full timeA SimpleTax induláskor elsősorban átalányadózó egyéni vállalkozókra specializált könyvelőirodaként működött, folyamatosan növekvő ügyfélbázissal. Az elmúlt időszakban egyre nagyobb hangsúlyt kapnak azonban a különböző szektorokból érkező társas vállalkozások is., A SimpleTax digitális könyvelőirodába keressük társas...
-
Mérlegképes könyvelő
3 days ago
Budapest, Hungary FABO-MARKT Kft. Full time, Teljes körű könyvelés ellátásaSzámlák, bankkivonatok feldolgozásaAdóbevallások készítése és benyújtásaPénzügyi kimutatások és jelentések készítéseEgyéb adminisztratív feladatok elvégzéseKapcsolattartás ügyfelekkel, Releváns pénzügyi/könyvelői végzettség (könyvelő)Pályakezdők jelentkezését is várjukMérlegképes...
-
Mérlegképes Könyvelő
5 days ago
Budapest, Hungary Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy Full time, Szervezetünk központi irodájába keressük az önállóan és csapatban is dolgozni tudó, legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező munkatársat, teljes munkaidőben. Ezek lesznek a feladataid nálunk: Közreműködés a szervezet főkönyvi könyvelésében Kapcsolattartás az intézményekkel Önálló intézmények főkönyvi könyvelése...
-
Mérlegképes könyvelő
7 days ago
Budapest, Hungary ADVERT KFT Full timeTöbb mint 20 éve működő, számos belföldi ügyféllel rendelkező, Budapesti székhelyű ügyviteli vállalkozás., Cégek teljeskörű könyvelése (társaságok, egyéni vállalkozások)Havi, negyedéves, éves adatszolgáltatások, kimutatások benyújtásaHavi és negyedéves zárási feladatok elkészítése, jelentések...
-
Mérlegképes könyvelő
2 weeks ago
Budapest, Hungary Baptista Szeretetszolgálat Egyházi Jogi Személy Full time, Szervezetünk központi irodájába keressük az önállóan és csapatban is dolgozni tudó, legalább 3 éves gyakorlattal rendelkező munkatársat, teljes munkaidőben.Ezek lesznek a feladataid nálunk:Közreműködés a szervezet főkönyvi könyvelésébenKapcsolattartás az intézményekkelÖnálló intézmények főkönyvi könyveléseAnalitikus...
-
Senior Könyvelő
1 day ago
Budapest, Hungary McDonald’s Full timeKeressük Szenior Könyvelő kollégánkat, akivel irodánk számviteli osztályának kiváló csapata kiegészülhet., Ha tied a pozíció, akkor a jövőben…· A számviteli osztályunk tagjaként a bejövő és kimenő számlák, elhatárolások, vegyes bizonylatok könyvelése is a feladataid közé fog tartozni.· ÁFA és...
-
Könyvelő
2 weeks ago
Budapest, Hungary Új-Szigno Négyek Kft. Full time, Folyamatos főkönyvi könyvvezetés kettős könyvvitelbenVevő, szállító, bank, pénztár és vegyes bizonylatok rögzítése könyvelő szoftverbenFőkönyvi és analitikus egyeztetésekHavi- negyedéves riportok készítése ügyfelek részéreKapcsolattartás a könyvelt társaságok képviselőivelAdóbevallások és adatszolgáltatások...
-
Könyvelő
1 week ago
Budapest, Hungary UV Zrt. Full time, Gazdasági osztály szakmai támogatása, a vonatkozó szerződések és jogszabályok alapján.Cégcsoport cégeinek teljes körű könyvelése, bevallások elkészítése, főkönyvek egyeztetése.Igény szerint gazdasági elemzések készítése., Mérlegképes könyvelői végzettség (regisztrált mérlegképes könyvelő)Magasfokú számviteli...
-
Könyvelő
6 days ago
Budapest, Hungary GASTSZOLG KFT Full time, Közétkeztetéssel és takarítással foglalkozó budapesti cég, regisztrált, mérlegképes könyvelő munkatársat keres.Feladatok:Napi könyvelési feladatok önálló elvégzése: vevő, szállító számlák, bank, pénztár, vegyes tételekAdóbevallások, jelentések, ellenőrző és összesítő kimutatások készítéseKapcsolattartás az...
-
Mérlegképes könyvelő
2 weeks ago
Budapest, Hungary Inpipe Kft. Full timeMérlegképes könyvelőt keresünk – Építsd karriered egy családias csapatban!Szeretnél egy megbízható, hosszútávú munkahelyet, ahol értékelik a szakértelmedet és támogatják a fejlődésedet? Csatlakozz 25 fős nagykereskedelmi csapatunkhoz, ahol motivált és lelkes mérlegképes könyvelőként biztosíthatod pénzügyi folyamataink...
-
Könyvelő
2 weeks ago
Budapest, Hungary Chief Accountant Kft Full timeHa szeretne egy vidám csapat tagja lenni és nevetve dolgozni, jelentkezzen hozzánk!XV. kerületi könyvelőirodánkba keresünk könyvelőt, mérlegképes könyvelőt.Cégünknél nagyon fontos a vidámság, a csapatszellem és a családias légkör!A fizetési igényét kérem írja be a jelentkezésébe. Köszönöm szépen!Várjuk önéletrajzát!,...
-
Mérlegképes könyvelő
2 weeks ago
Budapest, Hungary Óbudai Egyetem Full time, Teljeskörű könyvelés (vevő, szállító, bank, vegyes)Kimenő számlák készítése,Vevő-szállító folyószámlák kezelése, egyeztetés, könyvelése,Elhatárolások kezelése,Munkabér könyvelés és egyeztetéseÁfa és egyéb adóbevallások készítése,Havi riportokhoz kapcsolódó feladatok,Adójogszabályok nyomonkövetése,Beszámoló...