Értékesítési szakértő

1 day ago


Budapest, Hungary E.ON Energiamegoldások Kft. Full time
Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban., E.ON Energiamegoldások Kft. | Határozatlan idejű | Teljes munkaidős
 
Az E.ON Energiamegoldások Kft. villamos energia és földgáz nagy- és kiskereskedelemi tevékenységet végez. Üzleti ügyfeleink számára egy kézből, egykapus ügyintézéssel biztosítunk villamos energia és földgáz szolgáltatást. Emellett célunk, hogy támogassuk energiahatékonysági és fenntarthatósági céljaik elérését; új ügyfélmegoldások fejlesztésével és egyedi zöld villamos energia értékajánlatainkkal.
 
Feladatok, amelyeket Rád bíznánkAz ügyfeleknél tervezett értékesítési projektek kezelése és koordinálása.Az ajánlatadáshoz szükséges belső és ügyféloldali folyamatok összefogása, irányítása. Nemzetközi szintű döntéshozatal esetében mind az E.ON csoporton belüli, mind az ügyféloldali nemzetközi döntéshozókkal kapcsolattartás.A projektek révén rábízott core portfólió teljes szintű menedzselése és a portfólióhoz tartozó, non-core projektek és lehetőségek napi szintű kezelése, mind a cégcsoporton belül, mind a cégcsoporton kívül.Szakértői tanácsokkal ellátni mind a meglévő, mind a potenciális ügyfeleket a vállalatcsoport által kínált energetikai megoldásaink széles köréről.Műszaki és cégcsoporti non-core termékek lead generálását készít elő és biztosít, megalapozva ezzel a gyorsabb és pontosabb ügyfélkiszolgálást a társvállaltok részéről. Az ügyfél oldalán a döntéshozók és döntéshozási folyamat alapos megismerése, hosszútávú üzleti kapcsolat felépítése. Szerződés megkötése, és az ügyfélelégedettség monitorozása a szerződés teljes időszaka alatt. A hozzá rendelt ügyfélkör naprakész ismerete.Az értékesítési folyamat állandó elemzése, javítandó területek azonosítása és előterjesztése.
 
Elvárások​​​​​​Felsőfokú végzettségLegalább 3 év releváns értékesítési tapasztalat„B” kategóriás gépjármű vezetői engedélyMS Office magas szintű használataERP és CRM szoftverek használata és egyéb digitális/online eszköz felhasználói szintű ismereteNyitottság az új energetikai trendek nyomon követésére, elemzésére, implementálásáraEnergetikai szektorban vagy komplex szabályozási környezetben szerzett tapasztalat előny
 
Amit kínálunkTeljesítmény alapú éves bónusz (15%)Sikeres értékesítés esetén motiváló mértékű jutalékCéges autó magánhasználattalÉves bruttó 300.000 Ft Cafeteria keretÖnkéntes nyugdíj pénztári hozzájárulásCéges laptop, céges telefon magánhasználattalKözel 40 különböző juttatási lehetőség és kedvezmény:Élet-balesetbiztosításMagánegészségügyi járóbeteg-ellátásKedvezményes áramvételezési lehetőségSportolási lehetőségek támogatásaFejlődésedhez és szakmai előre lepésedhez minden lehetőséget biztosítunk (szakmai tréningek, oktatások, mentor program)Stabilitás, hosszútávú munkalehetőség
 
Munkavégzés helye: Budapest 
Pozíció azonosító: 231900   
 
Kapcsolat
El tudod képzelni magad a fenti pozícióban? Várjuk pályázatodat, alakítsuk együtt a jövő energiavilágát Látogass el karrieroldalunkra is, ahol hasznos információkat találsz a kiválasztási folyamatunkkal kapcsolatban.
 
Együtt alakítjuk a jövő energiavilágát
Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban., , ,

  • Budapest, Budapest, Hungary MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. Full time

    Új Munkakör: Értékesítési SzakértőSzeretnél részese lenni az Utascentrum magas színvonalú működésének? Szívesen támogatnád az Utascentrumban dolgozó munkavállalók szakmai ismereteinek folyamatos bővítését?Feladatok:Felkutatja az új értékesítési lehetőségeketElvégzi az új termékek bevezetésének előkészítésétRészt...


  • Budapest, Budapest, Hungary HUNGEXPO ZRT. Full time

    Értékesítési és Üzletfejlesztési SzakértőA HUNGEXPO ZRT. keresi a megfelelő szakembert a nemzetközi értékesítési és üzletfejlesztési területen.Teendők:A Hungexpo Kongresszusi központjának és kiállítási pavilonjainak értékesítése nemzetközi kongresszus szervezők, orvosi és tudományos szövetségek részére.Új ügyfelek...


  • Budapest, Budapest, Hungary ANTEUS Kft. Full time

    Értékesítési Szakértői SzerepAz Anteus Kft. beléptető rendszerek szakértőjeként a kereskedelmi szektorban szerzett tapasztalattal rendelkező szakember keresésére kerül sor. A megfelelő jelöltnek gazdasági, pénzügyi vagy műszaki területen szerzett felsőfokú végzettsége és aktív angol nyelvtudása kell.TeendőkÉrtékesítési...


  • Budapest, Budapest, Hungary Melon HR Technology Kft. Full time

    Feladatok és FelelősségekKülönböző osztályokkal való együttműködés, adminisztratív feladatok ellátása, belsőépítész partnerek látogatása és támogatása, új partnerek és projektek felkutatása, partnerek ismereteinek folyamatos bővítése és informálása.Ügyfélorientált HozzáállásPrecíz és pontos munkavégzés, több éves...


  • Budapest, Budapest, Hungary Fox HR Consulting Kft. Full time

    A jelentkezővel szembeni elvárások:Legalább 3 év értékesítési tapasztalat és az értékesítési eszközök és technikák ismerete.Hunting & farming sales technikákban szerzett gyakorlati tapasztalat.Felsőfokú végzettség.Tárgyalóképes angol nyelvismeret.B kategóriás jogosítvány.Az e-kereskedelmi és logisztikai szolgáltatás...


  • Budapest, Budapest, Hungary MBH Bank Nyrt. Full time

    Üzleti Fejlesztési Szakértő - Hitelezési SzakértőA MBH Bank Nyrt. egyik vezető bankja, amely stabil és hazai bankként működik az ország legnagyobb fiókhálózatával. Célunk, hogy érthető, emberközeli és szerethető élményé tegyük a bankolást, miközben támogatjuk közel 2 millió ügyfelünket, hogy tudatosan és magabiztosan...


  • Budapest, Budapest, Hungary MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. Full time

    Szeretnél részese lenni az Utascentrum magas színvonalú működésének? Szívesen támogatnád az Utascentrumban dolgozó munkavállalók szakmai ismereteinek folyamatos bővítését? Jelentkezz még maÚj munkatársunk feladatai lesznek- felkutatja az új értékesítési lehetőségeket, elvégzi az új termékek bevezetésének előkészítését-...


  • Budapest, Budapest, Hungary JobScanner Full time

    Feladatok és FelelősségekA nagyvállalati szegmensben, kiscsomagos értékesítésben üzletfejlesztési feladatokat lát el, új partnereket kutat fel (80%), és meglévő partnerekkel kapcsolatot ápol (20%).Üzleti TevékenységekÁrajánlatok és tender anyagok koordinálásaPrezentációk az ügyfeleknekEgyüttműködés a nemzetközi...


  • Budapest, Budapest, Hungary Randstad Hungary Kft Full time

    Új Kihívás a VízpiacbanPartnereinkkel együttműködve, a Randstad Hungary Kft. keresi a területi értékesítési vezetőjét Budapest és Pest megye régióra. A kiválasztott személy felelős lesz a vízadagolók és okos vízmegoldások értékesítéséért, a piacelemzésért és a marketing csapatokkal való...


  • Budapest, Budapest, Hungary Randstad Hungary Kft. Full time

    ÜgyfélkörünkPartnerünk az otthoni és vállalati vízadagolók és okos vízmegoldások piacvezető szakértője, csapatukba keressük területi értékesítési vezetőjüket Budapest és Pest megye régióra.ElvárásokFelsőfokú gazdasági végzettséggel rendelkezikLegalább 3 év értékesítési vezetői tapasztalata és (ideálisan)...


  • Budapest, Budapest, Hungary HAYS Hungary Kft. Full time

    Főbb FeladatokRendszeres kapcsolattartás külföldi és magyarországi partnerekkel, értékesítési tárgyalások lefolytatása, éves megállapodások megkötése.Új Ügyfelek FelkutatásaÚj, elsősorban külföldi ügyfelek felkutatása Magyarországon, meggyőzésük és partnerré alakításuk a projekt eladás növelése érdekében.Építési...


  • Budapest, Budapest, Hungary B SSC Hungary Kft. Full time

    Műszaki Értékesítési Szakértői SzerepA B. Braun SSC Hungary Kft.-nél keresünk egy tapasztalt Műszaki Értékesítési Szakértőt, aki segítségével fejleszthetjük az orvostechnikai berendezések használatának műszaki támogatását és szervíztevékenységét.Teendők:A vállalatcsoport által értékesített orvostechnikai berendezések...


  • Budapest, Budapest, Hungary MOL Nyrt. Full time

    Munkakör leírásaÚj kihívásokat kereső szakembert keresünk a MOL Nyrt. értékesítési csapatához.Főbb feladatokMOL csoport termékeinek értékesítése digitális eszközökön keresztülÚj potenciális ügyfelek felkutatása, megkeresésePiaci trendek és ügyféligények nyomon követéseSzerződéskötések előkészítése,...


  • Budapest, Budapest, Hungary JobScanner Full time

    Nagyvállalati Értékesítési Szakértői SzerepA Partnerünk egy globális nagyvállalat budapesti központja, amely szárazföldi, tengeri, vasúti és légi fuvarokat szállít, valamint szerződéses logisztikát biztosít ügyfeleiknek. Üzleti modelljük a feladótól a címzettig biztosítja a teljes ellátási lánc...


  • Budapest, Budapest, Hungary POWERED BY TAGLIA Kft. Full time

    Ügyfélközpontú pénzügyi szakértő kívánlóAz UNIQA Biztosító Zrt. egy olyan céget keres, amely ügyfelei érdekeit szem előtt tartva, megoldásokat kínál a pénzügyi területen.Fő feladatok:Ügyfelekkel való kapcsolattartás és ügyfélkezelésÚj ügyfelek akvirálása és tárgyalások szervezéseA társaság termékeinek közvetítése...


  • Budapest, Budapest, Hungary JobScanner Full time

    Feladatok és felelősségekA nagyvállalati szegmensben, kiscsomagos értékesítésben üzletfejlesztési feladatokat lát el, új partnereket kutat fel és meglévő partnerekkel kapcsolatot ápol. Árajánlatokat és tender anyagokat koordinál, prezentál az ügyfélnek és együttműködik a nemzetközi értékesítési csapattal, a helyi operatív...


  • Budapest, Budapest, Hungary Hungarocar 2000 Zrt. Full time

    Értékesítési Szakértői MunkakörHungarocar 2000 Zrt. értékesítési szakértői munkakörében a Suzuki gépkocsik értékesítéséért felelős szakember keresésére kerül sor.Teendők:Új gépkocsi értékesítésAz új gépkocsi értékesítéshez kapcsolódó szolgáltatás értékesítése (hitel, biztosítás)Gépkocsik számláinak Doas...


  • Budapest, Hungary MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. Full time

    Szeretnél részese lenni az Utascentrum magas színvonalú működésének? Szívesen támogatnád az Utascentrumban dolgozó munkavállalók szakmai ismereteinek folyamatos bővítését? Jelentkezz még ma! Új munkatársunk feladatai lesznek - felkutatja az új értékesítési lehetőségeket, elvégzi az új termékek bevezetésének előkészítését...


  • Budapest, Budapest, Hungary MOL Nyrt. Full time

    Főbb feladatokMOL csoport termékeinek értékesítése digitális eszközökön keresztülÚj potenciális ügyfelek felkutatása, megkeresésePiaci trendek és ügyféligények nyomon követéseSzerződéskötések előkészítése, lebonyolításaMeglévő ügyfélkör gondozása, megtartásaÉrtékesítési folyamatok fejlesztésében való...


  • Budapest, Budapest, Hungary HelloPay Zrt. Full time

    Új Kihívások a HelloPay-nélA HelloPay Zrt. készpénzmentes fizetési megoldásokat kínál partnereinek. Büszkék vagyunk arra, hogy folyamatosan bővül azon vendéglátóhelyek, koncerthelyszínek, rendezvények és fesztiválok köre, ahol a HelloPay jelen van szolgáltatásaival és hozzásegítjük partnereinket a sikeres üzletmenetük...