Rendezvényes felszolgáló

7 days ago


Budapest, Hungary EGAL-TEAM Kft. Full time

A Melódin Éttermek munkahelyi vendéglátással foglalkozó cég, amely kiváló hírnévre tett szert az irodaházi étkeztetés területén.  Vállalatunk célja mindig is az volt, hogy a munkahelyi vendéglátást magasabb színvonalra emeljük. Ezt az irányt követve, azon dolgozunk, hogy az irodaházi étkeztetés területén is éttermi élményt biztosítsunk vendégeink számára. Emellett kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a minőség megtartása mellett kövessük a gasztronómia területén megjelenő új trendeket. Ezen célok napi szintű megvalósításán egy szuper 160 fős csapat dolgozik, melynek keressük szakmailag felkészült, lelkes új tagját.

Jelenleg rendezvényes csapatunkat szeretnénk bővíteni olyan kolléga felvételével, aki segít a partnereink elvárásainak megfelelő magas színvonal fenntartásában.
A bázis a 10. kerületben lenne, de ez a rendezvények igényétől változhat Budapest területén.
A munkaidő jellemzően hétfőtől-péntekig 6-15h-ig tart, mely esetenként módosulhat.
 

,
  • eszközök, termékek eljuttatása a Bosch területén belül a rendezvény helyszínére
  • protokoll rendezvényeken történő napi szintű részvétel (felszolgálás)
  • eseti rendezvényekre a helyszín felkészítése, felszolgálás, majd elpakolás (betelepülés kezdetétől a kitelepülés végéig proaktív részvétel)
  • tárgyalók, eseményhelyszínek előkészítése, bekészítés elvégzése
  • rendezvényes eszközraktár rendben tartása, leltár készítése
,
  • rendezvények területén és felszolgálásban szerzett tapasztalat
  • kimagasló kommunikációs készség, a vendégek szeretete
  • igényesség, megbízhatóság
  • angol nyelvtudás
  • B kategóriás jogosítvány
, ,
  • teljes összegű bejelentés (jogosultság esetén adókedvezmények)
  • pontosan érkező havi fizetés
  • túlóra esetén (megbeszélés alapján)
  • pontos elszámolás
  • szabadság a Munka törvénykönyve szerint fizetve
  • munkaruha
  • napi étkezés biztosítva (reggeli, ebéd, kávé, víz/szóda), kedvezményes vásárlási lehetőség
  • egymást támogató csapat, családias hangulat, emberközpontú vezetés
  • igényes, modern, kulturált irodaházi munkakörnyezet


 

  • Budapest, Budapest, Hungary EGAL-TEAM Kft. Full time

    Rendezvényes Felszolgáló Szakember KereséseA Melódin Éttermek csapatához csatlakozó új tagot keresünk, aki segít a partnereink elvárásainak megfelelő magas színvonal fenntartásában.A Te Feladatod:Eszközök, termékek eljuttatása a rendezvény helyszínéreProtokoll rendezvényeken történő napi szintű részvétel (felszolgálás)Eseti...


  • Budapest, Budapest, Hungary EGAL-TEAM Kft. Full time

    Rendezvényes FelszolgálóTe is csatlakozhatsz hozzánk!A munkánkAz EGAL-TEAM Kft.-nél rendezvények, események és tárgyalók szervezésében, valamint a felszolgálásban segítsz. A munkád során:eljuttatod az eszközöket és termékeket a rendezvény helyszínéreprotokoll rendezvényeken napi szinten részt veszel a felszolgálásbaneseti...

  • Felszolgáló

    2 weeks ago


    Budapest, Budapest, Hungary Kl Invest2015 Kft. Full time

    ÁlláshirdetésKl Invest2015 Kft. által kiírt álláshirdetés.ÁllásleírásÁltalános információkA Kl Invest2015 Kft. egy stabil és fejlődő étterem/bar, amely 10 éve működik.Fő feladatokVendégek előzékeny és udvarias kiszolgálása, rendeléstől a fizetésig.Evőeszközök kihelyezése rendelés felvételt követően.Étlap és itallap...