Portfólió elemző gyakornok

2 weeks ago


Budapest, Hungary E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. Full time
Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban., E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. | Határozatlan idejű | Részmunkaidős
 
 
 
Legyél Te is gyakornok az E.ON-nál
 
 
 
 
 
 
Milyen feladatokkal találkozhatsz a munkád során? Energiapiaci elemzések készítéseHivatali jelentések készítéseDashboard fejlesztés támogatásaPénzügyi modellek készítésében támogatásHavi zárások elkészítésében támogatásVezetői anyagok rendszeres frissítése, teendők, határidők monitorozása
 
 
 
 
Téged keresünk, ha:Rendelkezel aktív nappali tagozatos hallgatói jogviszonnyalFelsőfokú tanulmányokat folytatsz gazdasági/műszaki területenMin. heti 20-25 órát tudnál dolgozni egy héten, legalább 1 évig rugalmasan igazodva a tanulmányaidhoz (pl.: vizsgaidőszak)Magabiztos MS Office ismeretekkel rendelkezelPontos és precíz munkavégzés jellemezJó kommunikációs készség, analitikus gondolkodásmóddal rendelkezelLegalább társalgási szinten beszélsz angolul
 
 
 
Mit kínálunk Neked a munkádért?Munkabér: br. 2500 Ft/óraKiváló lehetőség egy multinacionális cégnél komplex szakmai fejlődésre, tapasztalatszerzésreSzakmai mentorIngyenes hozzáférés digitális tanulási platformunkhoz, amely az E.ON képzései mellett a LinkedIn Learning és GetAbstract kínálatát is tartalmazza (egy hónap gyakornoki munka után)Üzletközeliség, rálátás az energiaszektor és az E.ON aktuális témáiraRugalmas munkaidő, akár home office lehetőséggelSzéleskörű kapcsolati háló építéseInspiráló, nyitott csapatKarrierlehetőségek
 
 
Munkavégzés helye: Budapest, Pécs 
 
Pozíció azonosító: 231476   
 
Kapcsolat
El tudod képzelni magad a fenti pozícióban? Várjuk pályázatodat, alakítsuk együtt a jövő energiavilágát Látogass el karrieroldalunkra is, ahol hasznos információkat találsz a kiválasztási folyamatunkkal kapcsolatban.
 
Együtt alakítjuk a jövő energiavilágát
Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
 
A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban., , ,

  • Budapest, Budapest, Hungary E Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. Full time

    Egyedülálló lehetőség a karriered alapjainak lerakásáhozAz E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. keresi a tehetséges fiatalokat, akik csatlakozhatnak a vállalatunkhoz gyakornokként. A portfólió elemző gyakornoki pozícióban részt vehetsz az energiapiaci elemzések készítésében, hivatali jelentések készítésében, dashboard...


  • Budapest, Budapest, Hungary OTP Bank Nyrt. Full time

    Portfólió monitoring elemzői pozícióA Kockázatkezelési Divízión belül a Vállalati Hitelmonitoring Osztály tagjaként keresünk leendő kollegát, aki portfólió monitoring elemzői feladatokat ellátó szakértőként csatlakozhat a csapatunkhoz.FeladatokVállalati ügyfelek kapcsán végzett monitoring folyamatok, tevékenység fejlesztése,...


  • Budapest, Hungary Raiffeisen Bank Zrt. Full time

    Váltsd a terveid velünk valóra! Szívesen dolgoznál egy jó csapatban, megismernéd a legújabb pénzügyi és digitális trendeket, érdekes és változatos feladatok mellett fejlesztenéd tudásod és építenéd szakmai karriered? Nálunk a helyed! Csatlakozz a Raiffeisen Bank csapatához - legyen ez a Te lehetőséged! A kockázatkezelési divízió...

  • Adatelemző Gyakornok

    3 weeks ago


    Budapest, Budapest, Hungary Mind-Diák Szövetkezet Full time

    Adata elemző szakember kereséseA Vodafone Magyarország Zrt. elnyerte már az év Legjobb Munkahelye Díjat, a Mensa Hungar IQa megmérettetésén az Év Intelligens Vállalatának bizonyult, valamint több szektort vizsgáló kutatási eredmények bizonyították, hogy náluk a legjobb ügyfélnek lenni.Feladatok:Adminisztratív feladatok...

  • Árazási Szakértő

    3 weeks ago


    Budapest, Budapest, Hungary HAYS Hungary Kft. Full time

    Új Kihívás a BiztosításbanA HAYS Hungary Kft. keresi új kollégáját szenior árazási szakértő pozícióba.Fő FeladatokNem-életbiztosítási termékfejlesztés támogatása aktuáriusi oldalrólÁrazási feladatok menedzselése, egyeztetése és prezentálása a társterületek és vezetőség részéreTermékfelügyeleti folyamatok támogatása...

  • Árazási Szakértő

    3 weeks ago


    Budapest, Budapest, Hungary HAYS Hungary Kft. Full time

    Új Árazási Szakértői PozícióA HAYS Hungary Kft. új kollégát keres a szenior árazási szakértői pozícióba.Fő FeladatokNem-életbiztosítási termékfejlesztés támogatása aktuáriusi oldalrólÁrazási feladatok menedzselése, egyeztetése és prezentálása a társterületek és vezetőség részéreTermékfelügyeleti folyamatok...


  • Budapest, Hungary HAYS Hungary Kft. Full time

    Az új munkahelyedMagyarország egyik legnagyobb biztosítója keresi új kollégáját szenior árazási szakértő pozícióba.Amik a napi feladataid lesznekNem-életbiztosítási termékfejlesztés támogatása aktuáriusi oldalról,Árazási feladatok menedzselése, egyeztetése és prezentálása a társterületek és vezetőség...


  • Budapest, Budapest, Hungary HAYS Hungary Kft. Full time

    Új Kihívások a BiztosításbanA HAYS Hungary Kft. keresi új kollégáját szenior árazási szakértő pozícióba.A Napi FeladatokNem-életbiztosítási termékfejlesztés támogatása aktuáriusi oldalról.Árazási feladatok menedzselése, egyeztetése és prezentálása a társterületek és vezetőség részére.Termékfelügyeleti folyamatok...


  • Budapest, Budapest, Hungary HAYS Hungary Kft. Full time

    Nyugdíjpénztári Árazási Szakértői SzakemberAz egyik legnagyobb biztosító Magyarországon új kollégát keres a szenior árazási szakértői pozícióba.Fő feladatok:Nem-életbiztosítási termékfejlesztés támogatása aktuáriusi oldalrólÁrazási feladatok menedzselése, egyeztetése és prezentálása a társterületek és vezetőség...


  • Budapest, Hungary HAYS Hungary Kft. Full time

    Az új munkahelyed Magyarország egyik legnagyobb biztosítója keresi új kollégáját szenior árazási szakértő pozícióba. Amik a napi feladataid lesznek Nem-életbiztosítási termékfejlesztés támogatása aktuáriusi oldalról, Árazási feladatok menedzselése, egyeztetése és prezentálása a társterületek és vezetőség részére,...


  • Budapest, Budapest, Hungary WHC Személyzeti Tanácsadó Kft. Full time

    Pozíció leírása:Dolgozzegészségpolitikai elemzőkéntFeladatok:Makrogazdasági elemzések készítése, kiemelt fókusszal az egészségügyre és a gyógyszeriparraEgészségügyi statisztikák elemzése, riportok készítéseEgészség-gazdaságtani elemzések készítéseAmit kínálunk:Br. 2400 Ft / óraFiatalos csapatHosszútávú...


  • Budapest, Budapest, Hungary HAYS Hungary Kft. Full time

    Az új munkahelyedMagyarország egyik legnagyobb biztosítója keresi új kollégáját szenior árazási szakértő pozícióba.Amik a napi feladataid lesznekNem-életbiztosítási termékfejlesztés támogatása aktuáriusi oldalról,Árazási feladatok menedzselése, egyeztetése és prezentálása a társterületek és vezetőség...


  • Budapest, Hungary Mind-Diák Szövetkezet Full time

    A IQVIA globálisan vezető szerepet tölt be az egészségügyben, mint elemző, innovatív technológiai megoldásokat fejlesztő vállalat. Különböző forrásokból érkező adatok feldolgozásával, tudományos megoldásokkal segíti az egészségügyi ellátásban résztvevőket a megfelelő módszer kiválasztásában, hogy pácienseik a...


  • Budapest, Hungary Mind-Diák Szövetkezet Full time

    A IQVIA globálisan vezető szerepet tölt be az egészségügyben, mint elemző, innovatív technológiai megoldásokat fejlesztő vállalat. Különböző forrásokból érkező adatok feldolgozásával, tudományos megoldásokkal segíti az egészségügyi ellátásban résztvevőket a megfelelő módszer kiválasztásában, hogy pácienseik a...


  • Budapest, Hungary HAYS Hungary Kft. Full time

    Az új munkahelyed Magyarország egyik legnagyobb biztosítója keresi új kollégáját szenior árazási szakértő pozícióba. Amik a napi feladataid lesznek Nem-életbiztosítási termékfejlesztés támogatása aktuáriusi oldalról, Árazási feladatok menedzselése, egyeztetése és prezentálása a társterületek és vezetőség...


  • Budapest, Hungary Mind-Diák Szövetkezet Full time

    A IQVIA globálisan vezető szerepet tölt be az egészségügyben, mint elemző, innovatív technológiai megoldásokat fejlesztő vállalat. Különböző forrásokból érkező adatok feldolgozásával, tudományos megoldásokkal segíti az egészségügyi ellátásban résztvevőket a megfelelő módszer kiválasztásában, hogy pácienseik a...


  • Budapest, Budapest, Hungary Mind-Diák Szövetkezet Full time

    A IQVIA globálisan vezető szerepet tölt be az egészségügyben, mint elemző, innovatív technológiai megoldásokat fejlesztő vállalat. Különböző forrásokból érkező adatok feldolgozásával, tudományos megoldásokkal segíti az egészségügyi ellátásban résztvevőket a megfelelő módszer kiválasztásában, hogy pácienseik a...


  • Budapest, Budapest, Hungary Accent Hotels Full time

    Új Kihívások, Új KépességekAz Accent Hotels újabb fejleményekkel készül, és újabb szakértőket keres a csapatába. A Sales és Marketing Igazgató pozícióban a vállalat újabb fejleményeinek irányításáért és a marketing és értékesítési tevékenységek irányításáért felelős lesz.A FeladatokA központi és szállodai sales és...


  • Budapest, Hungary GE Aviation Full time

    Job Description SummaryJob DescriptionJob Description SummaryThis intern role is part of the GE Aerospace indirect tax team that is responsible for managing indirect tax compliance obligations for the business across the globe. The main purpose of the team is to determine GE Aerospace’s worldwide indirect tax liability, maximize indirect tax refunds, file...


  • Budapest, Hungary Accent Hotels Full time

    Az Accent Hotels bővíti csapatát, Sales és Marketing Igazgatót keresünk!Szeretne Magyarország egyik legszínesebb, legdinamikusabban fejlődő szállodaláncnál dolgozni, amely jelenleg 26 szállodát üzemeltet Magyarországon és Ausztriában egyaránt? Vezetői tapasztalattal, valamint átfogó ismeretekkel rendelkezik a vállalati marketing és...