Projektvezető

6 days ago


Budapest, Hungary E.ON Hungária Zrt. Full time
Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban., E.ON Hungária Zrt. | Határozatlan idejű | Teljes munkaidős
 
Portfolió- és adatmenedzsment területre keressük új kollégánkat az alábbiak szerint:
 
FeladatokKiemelt (elsősorban informatikai) projektek tervezése, szervezése és a projekt-feladatok megvalósításaA projekt megbízásnak megfelelő projekt-eredmények kialakítása és a projektcélok eléréseÜzleti oldali érdekek képviselete a projekt megvalósításának ideje alattProjekt dokumentáció elkészítéseÜzleti / folyamati / IT változások megfogalmazása, megvalósítás esetén annak támogatása és menedzseléseProjektcsapat irányításaProaktív kapcsolattartás az E.ON Hungária Zrt. vállalatainak tágan értelmezett környezetével és társszervezeteivelÜzleti döntések előkészítéseTársaság képviselete külső és belső fórumokon
 
ElvárásokLegalább 5 év munkatapasztalat, ebből 3 év projektvezetői gyakorlatTárgyalóképes angol nyelvtudásStrukturált gondolkodásmód, önállóság, proaktivitásVáltozások kezdeményezéseProjekt módszertanok ismereteMS alkalmazások magas szintű használataAgilis módszertan szerinti projekt tapasztalat előny
 
Amit kínálunk Teljesítmény alapú éves bónusz Éves bruttó 550.000 Ft-os Cafeteria keret 36 nap éves szabadságkeretÁramdíj kedvezményCsoportos élet- és balesetbiztosításMagánegészségügyi járóbeteg-ellátásKedvezményes üdülési és sportolási lehetőségCéges mobiltelefon korlátlan belföldi magánhasználattal
 
Munkavégzés helye: 1117 Budapest, Hengermalom út 18. 
Pozíció azonosító: 232453   
 
Kapcsolat
El tudod képzelni magad a fenti pozícióban? Várjuk pályázatodat, alakítsuk együtt a jövő energiavilágát Látogass el karrieroldalunkra is, ahol hasznos információkat találsz a kiválasztási folyamatunkkal kapcsolatban.
 
Együtt alakítjuk a jövő energiavilágát
Az új E.ON vállalatcsoport az európai energiahálózatok és az energiával kapcsolatos infrastruktúra egyik legerősebb üzemeltetője, és korszerű ügyfélmegoldások szolgáltatója több mint 50 millió ügyfél számára. Összesen több mint 75 000 munkatársunk van 15 országban. Így ideális helyzetből segíthetjük elő az európai energiafordulatot. Két fenntartható növekedési területre összpontosítva, és az innogy felvásárlásával az E.ON teljes mértékben elkötelezi magát az energiavilág alapvető átalakulása mellett. Európa egyik legnagyobb energetikai szolgáltatójaként aktívan vezetjük az energiafordulatot Magyarországon és Európában. A két vállalat szakértelmének egyesítése az E.ON-t úttörővé teszi az új és innovatív energiamegoldások kidolgozásában, és lehetővé teszi, hogy az energiaszektor legtehetségesebb munkatársai dolgozzanak nálunk.
 
A kiválasztási eljárás során az E.ON egyenlő esélyeket biztosít minden jelentkező számára nemzetiségre, korra, nemre, fogyatékosságra, illetve megváltozott munkaképességre való tekintet nélkül. A mi feladatunk az egyenlő esélyű részvétel technikai feltételeinek biztosítása. Kérjük, erre vonatkozó igényedet jelezd a pályázatodban., , ,

  • Budapest, Hungary Humanfield Kft Full time

    Projektvezető - oktatásszervező (3126)Szervezetfejlesztő és tréning cég részére keresünk munkatársat az alábbi pozícióba:FeladatokFejlesztési projektek gondozása, menedzselése,Ügyfelekkel kapcsolattartás szóban és írásban, meglévő ügyfélkapcsolatok ápolása,Tréningek szervezése,Kapcsolattartás trénerekkel,Információk...


  • Budapest, Hungary Manuvia Expert Recruitment Full time

    A Manuvia budapesti Speciális Mélyépítéssel foglalkozó partneréhez keresi Projektvezető kollégáját országos munkavégzéssel, középfokú angol nyelvtudással. Amit Partnercégünk kínál: Izgalmas feladatok nemzetközi munkakörnyezetbenAlapbér szenioritás alapjánFizetett utazás a haza- illetve visszaútra, illetve helyszíni...

  • Munkahelyi mérnök

    8 hours ago


    Budapest, Hungary Bernecker Építőipari- Fővállalkozó Zártkörűen Működő Részvénytársaság Full time

    Cégünk az elmúlt 22 év törekvéseinek köszönhetően mára egy dinamikusan fejlődő, modern szakértelemmel bíró, versenyképes generálkivitelező fővállalkozóvá fejődött. Szolgáltatásaink széles köre a magasépítés szinte egész spektrumát lefedik az ipari ingatlanok, szállodák, irodaépületek és csarnokok kivitelezésétől...

  • Vegyésztechnikus

    4 days ago


    Budapest, Hungary XiMo Hungary Kft. Full time

    A XiMo Hungary Kft. budapesti székhelyére vegyésztechnikus munkatársat keres, azonnali kezdéssel. Cégünk innovatív, az olefin metatézis területén alkalmazott kutatással, katalizátorok fejlesztésével és gyártásával foglalkozó vállalat. A német VERBIO SE tagjaként, stabil anyagi háttér és kitűnő nemzetközi kapcsolatok birtokában...

  • Projektvezető

    2 weeks ago


    Budapest, Hungary BUILD IT Mérnökiroda Zrt. Full time

    Teljeskörű építőipari szolgáltatás: tervezés, ingatlanfejlesztés, generálkivitelezésMérnökirodánkat 2015-ös megalapítása óta az a cél hajtja, hogy generálkivitelezési munkáink során olyan műszakilag kifogástalan épületeket adjunk át, melyek a megrendelő elképzeléseivel összhangban körültekintő tervezéssel indulnak és...

  • IT projektvezető

    1 week ago


    Budapest, Budapest, Hungary Randstad Full time

    A leendő kolléga 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik, több mint 300 munkatárssal, országos hálózattal, több mint 4000 vállalatot és több mint egymillió hazai munkavállalót nevezhet meg referenciaként. Felelős a cég szoftveres termékeinek és egyedi fejlesztéseinek bevezetési projektjeiért a vállalat kiemelt ügyfeleinél....


  • Budapest, Hungary Főber Zrt. Full time

    Magyarország egyik legnagyobb beruházás lebonyolító és műszaki ellenőr társasága , •    műszaki ellenőrzés, beruházás lebonyolítás, projektmenedzsment, •    műszaki ellenőrzés az építkezés helyszínén•    munkavégzés egyéb szakági műszaki ellenőrök mellett, hibalistázás•    közreműködés nagyléptékű...


  • Budapest, Hungary Főber Zrt. Full time

    Magyarország egyik legnagyobb beruházás lebonyolító és műszaki ellenőr társasága , •    műszaki ellenőrzés, beruházás lebonyolítás, projektmenedzsment, •    műszaki ellenőrzés az építkezés helyszínén•    munkavégzés egyéb szakági műszaki ellenőrök mellett, hibalistázás•    közreműködés nagyléptékű...

  • Sales manager

    1 week ago


    Budapest, Hungary Promenade Kft. Full time

    A Promenade Medical Communication Group hazánk piacvezető orvosi lapkiadó és kommunikációs ügynöksége.Cégünk közel 30 éve elkötelezett az egészségügyi szakemberek ismereteinek bővítése iránt, a legmagasabb szakmai színvonalat képviselő orvosi szaklapok, edukációs portálok, szakmai rendezvények és akkreditált továbbképző...


  • Budapest, Hungary Market Építő Zrt. Full time

    , Részvétel az ipari energetikai projektek műszaki koncepciójának kidolgozásában, megvalósításábanAlvállalkozók versenyeztetése Kapcsolattartás megrendelőkkel, tervezőkkel, az alvállalkozókkal, műszaki ellenőrökkel, szakhatóságokkalGenerálkivitelezés mérnöki támogatása, Okleveles épületgépész mérnöki végzettséggel...


  • Budapest, Hungary IJob Full time

    Egy dinamikusan növekvő céghez keresünk Projekvezetőt, mely több mint 10 éve nyújt többszakterületet átfogó, professzionális támogatási szolgáltatásokat Magyarországon a teljesépítőipari ágazatban.Építőipar területen szerzett minimum 5 éves tapasztalat.Nemzetközi projektek területén szerzett tapasztalat.Tárgyalóképes angol...


  • Budapest, Hungary CÉH Zrt. Full time

    Csapatunk, a 35 éve alapított CÉH zRt. mára Magyarország egyik vezető mérnökirodája, több mint 250 fővel. Ha hajtottál már át a Megyeri hídon, olvastál a Rózsadombi Elysium Projekt luxus lakóingatlanról, hallottál már a Budapesten nyílt Hard Rock Hotelről, tudod, hogy van Magyarországon Mercedes és épül a BMW gyár, kutató-,...


  • Budapest, Hungary CÉH Zrt. Full time

    Csapatunk, a 35 éve alapított CÉH zRt. mára Magyarország egyik vezető mérnökirodája, közel 350 fővel. Ha hajtottál már át a Megyeri hídon, olvastál a Rózsadombi Elysium Projekt luxus lakóingatlanról, hallottál már a Budapesten nyílt Hard Rock Hotelről, tudod, hogy van Magyarországon Mercedes és épül a BMW gyár, kutató-,...


  • Budapest, Hungary WHB ELEKTRO Kft. Full time

    Társaságunk fő tevékenysége az erős- és gyengeáramú, valamint épületautomatika generálkivitelezés. Nem csak Budapesten, de az egész ország területén letesszük névjegyünket, úgymint sportlétesítmények elektromos generálkivitelezése, sportvilágítása, továbbá műemlék épületek elektromos rekonstrukciója, díszvilágítása, de...


  • Budapest, Hungary Óbuda-Újlak Zrt. Full time

    Az Óbuda Group Magyarország egyik piacvezető tervező, mérnöki szolgáltató, projektmenedzsment vállalata. Cégünk több mint 1000 sikeres ingatlanfejlesztési, építési projektben működött közre hazai és nemzetközi piacon.  , Közreműködhetsz elsősorban nagyléptékű (több 10.000 négyzetméteres) projektek lebonyolítói, szakági...

  • IT projektmenedzser

    2 weeks ago


    Budapest, Hungary Soloron IT Zrt. Full time

    Soloron IT Zártkörűen Működő RészvénytársaságKomplex egyedi informatikai rendszerek megvalósításával, bevezetésével és üzemeltetésével foglalkozó dinamikusan fejlődő csapatunkba keresünk IT Projektvezető munkatársat. Tevékenységünk lefedi a teljes szoftverszállítás életciklusát, azaz a rendszertervezést,...


  • Budapest, Hungary EB HUNGARY INVEST Kft Full time

    Az EB HUNGARY INVEST KFT. www.ebhinvest.hu 2004 óta működik a generálkivitelezési és műemlékfelújítási piacon. Az anno két mérnök által alapított vállalat napjainkra 17 milliárd forintot meghaladó árbevételű építőipari vállalattá nőtte ki magát.Az EB HUNGARY INVEST KFT.–nél azon dolgozunk, hogy megmutassuk, Magyarországon is...


  • Budapest, Hungary Óbuda-Újlak Zrt. Full time

    Az Óbuda Group Magyarország egyik piacvezető tervező, mérnöki szolgáltató, projektmenedzsment vállalata. Cégünk több mint 1000 sikeres ingatlanfejlesztési, építési projektben működött közre hazai és nemzetközi piacon.  , Kiemelt nagy beruházások előkészítésében és tervezésében való részvétel a házon belüli tervezői és...


  • Budapest, Hungary IJob Full time

    Munkaerő piacon működő KKV méretű cég keresi új Marketing Projektmenedzserét, aki kreativitásával és elhivatottságával hozzásegíti csapatunkat ahhoz, hogy még sikeresebb legyen. Folyamatosan bővülő és változatos (KKV-tól a multiig, IT-tól a ménökig) ügyfélkörünket sikereit már több, mint 10 éve támogatjuk a számukra...


  • Budapest, Hungary Leviathan Solutions Kft. Full time

    Magyar tulajdonban lévő cégünk nagyvállalati beléptető- és munkaidő-nyilvántartó rendszerek fejlesztésével és teljes körű biztonságtechnikai kivitelezéssel foglalkozik. Csapatunk fejleszti a Predor beléptetőrendszert is. A piaci igények hatékonyabb kiszolgálásának érdekében szeretnénk bővíteni csapatunkat., Ajánlatkérővel...