Közjogi ügyintéző
7 days ago
KÖZSZOLGÁLLÁS sorszám: 137955
Intézményi iktatószám: VI-SZFO/1547/1/2025
ÁLLÁSPÁLYÁZATIGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM
Jogalkotási Kodifikációs Főosztály
pályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretében
Közjogi ügyintézőMunkakör/feladatkör betöltésére.
Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): a) kodifikációs feladatkörébe tartozóan az Országgyűlésre vonatkozó; a jogalkotásra, jogszabályszerkesztésre, a hivatalos lapokra és a hivatalos jogszabálygyűjteményekre vonatkozó; a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló, az előzetes és az utólagos hatásvizsgálat részletes szabályairól szóló; a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló; a központi államigazgatási szervekre vonatkozó; a Mádl Ferenc Összehasonlító Jogi Intézet működésével és feladatellátásával összefüggő jogszabályok, illetve közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítése; b) a kodifikációs feladatkörébe tartozó szabályozáshoz kapcsolódó alkotmánybírósági gyakorlat, továbbá az Európai Unió joga alakulásának figyelemmel kísérése; c) a kodifikációs feladatkörébe tartozó szabályozás hatályosulásának vizsgálatával, a jogalkalmazást érintő problémák feltérképezésével és kezelésével kapcsolatos feladatok ellátása; d) a kodifikációs feladatkörébe tartozó szabályozást érintő kérdésekre vonatkozó megkeresésekre állásfoglalások előkészítése; e) a kodifikációs feladatkörébe tartozó szabályozáshoz kapcsolódóan az Európai Unió kormányzati részvétellel működő intézményei döntéshozatalában, a kormányzati álláspont kialakításában és képviseletében való részvétel; f) véleményezési feladatkörében alkotmányossági, jogi, igazságügyi, technikai deregulációs, jogszabály-szerkesztési szempontból és a jogrendszeri koherencia biztosítása szempontjából véleményezi különösen a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló kormányrendelet szerinti polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért, polgári hírszerzési tevékenység irányításáért, állampolgársági ügyekért, nemzetpolitikáért, rendészetért, büntetés-végrehajtásért, határrendészetért, idegenrendészetért és menekültügyért, katasztrófák elleni védekezésért, tűzvédelmi hatósági ügyekért, iparbiztonsági hatósági ügyekért, közbiztonságért, közterület-felügyelet szabályozásáért, külföldiek társadalmi beilleszkedésének elősegítéséért, szabálysértési szabályozásért, kábítószer-megelőzésért és kábítószerügyi koordinációs feladatokért, közlekedésért, honvédelemért való felelősségből eredő feladatkörrel összefüggő előterjesztéseket, tervezeteket, jelentéseket; g) a tervezetek egyeztetése során szükség szerint kapcsolatot tart a társtárcákkal, részt vesz az egyeztetéseken, képviseli az Igazságügyi Minisztériumot, h) részt vesz a feladatkörébe tartozó feladatok megalapozása érdekében folytatott kutató és összehasonlító jogi munkában.
Betöltendő állás szakmacsoportja: jogi
FEOR besorolás: 2611 Jogász, jogtanácsos
Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Kodifikáció/belső igazgatás szabályozási és menedzselési
Betöltendő állás jogviszonya: Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.)
Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája:
Határozott, 40 óra, Általános, Teljes munkaidő
Munkavégzés helye: Budapest
A munkavégzés pontos helye:
1051 Budapest, Nádor utca 22.
A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.): Illetményét kinevezéskor a munkáltatói jogkör gyakorlója állapítja meg az álláshely vezető-kormányfőtanácsos besorolási fokozatához tartozó sávon belül (ld. Kit. 1. melléklet I. pont). Az egyéb juttatások megállapítása a Kit. és az egyéb vonatkozó jogszabályok és az Igazságügyi Minisztérium Közszolgálati Szabályzata alapján történik.
Feltételek, előnyökPályázati feltételek
Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:
Büntetlen előélet
Cselekvőképesség
Magyar állampolgárság
Elvárt végzettség/képesítés:
- Mesterképzés MSc fokozatra épülő szakirányú szakképzettség, Jog, Jogi egyetemi végzettség
Egyéb pályázati feltétel meghatározása:
Microsoft Office felhasználói szintű ismerete (különösen Ms Word, MS Excel, Ms PowerPoint),
megbízhatóság, szervezet iránti lojalitás, felelősségtudat.
Pályázat elbírálása során előnyt jelentA pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen
A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem
Egyéb pályázati előnyök:
angol, német vagy francia nyelvtudás, írásban és szóban egyaránt, ezek közül legalább egy államilag elismert B2 típusú nyelvvizsga,
államigazgatási területen szerzett több éves munkatapasztalat,
nagyfokú önállóság, jó problémamegoldó képesség, gyors és hatékony munkavégzés, terhelhetőség,
jó szervező- és kommunikációs készség,
központi államigazgatási szervben szerzett gyakorlat
A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:
végzettséget/képzettséget igazoló okirat(ok) másolata
motivációs levél
önéletrajz
A pályázat benyújtásának határideje: :00
Pályázat benyújtásának módja:
A pályázatot elektronikus úton az e-mail címre kérjük benyújtani, az e-mail tárgyában kérjük feltüntetni: "JKFO vezető-kormányfőtanácsos álláshely pályázat (pályázó neve)"
A pályázat elbírálásának módja: A bizalmasan kezelt pályázatok a benyújtási határidőt követő 10 napon belül kerülnek elbírálásra. A kiválasztott pályázók szakmai és személyes rátermettségük felmérését célzó személyes meghallgatáson vesznek részt. A pályázat eredményéről a pályázat elbírálását követő 10 munkanapon belül a pályázók elektronikusan kapnak értesítést.
A pályázat elbírálásának határideje: :00
A pályázati kiírás további közzétételének helye:
Állás tervezett betöltésének időpontja:
Állás tervezett betöltés végének időpontja:
Publikálás tervezett időpontja:
A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnöki Kormányiroda (MK). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az MK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel.