B2c Ügyfélszolgálati Szakértő

3 weeks ago


Budapest, Budapest, Hungary MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. Full time
Ügyfélszolgálati Szakértő - Hulladékgazdálkodási Közszolgáltatás

Szeretnél részt venni a Magyarországi Hulladékgazdálkodás átalakításában? Szeretnél olyan szervezetet építeni, aminek alapjait közösen rakjuk le és munkánk sikerét vevőink elégedettsége jelzi vissza?

Főbb feladatok:
  • Napi szintű közreműködés a közszolgáltatást támogató ügyfélszolgálatokkal.
  • Támogatni a szervezetet és annak alvállalkozóit az ügyfelek kiszolgálásában és a közszolgáltatási szolgáltatással kapcsolatos megkeresésekben.
  • Megválaszolni a kiemelt partnerektől és ügyfelektől, valamint hatóságtól érkező megkereséseket.
  • Az ügyfélszolgálatok külső szabályozási környezetének, keretrendszerének és annak megértésének támogatása, valamint részvétel a közszolgáltatási folyamat belső szabályozásának alakításában, karbantartásában.
  • Jelenlegi folyamatok felmérésében való aktív részvétel, és a B2 C Ügyfélszolgálati szervezetet szakmai támogatása a fejlesztési irányok kialakítására vonatkozólag.
Kívánatos tulajdonságok:
  • Felsőfokú végzettséggel rendelkezni.
  • Minimum 2 év ügyfélszolgálati tapasztalattal rendelkezni.
  • Ügyfélszolgálati folyamatfejlesztésben szerzett tapasztalat és az MS Visio ismerete előnyt jelent.
  • Nem okoz gondot az angol nyelv legalább középszintű (B2) használata írásban és szóban.
  • Komplex gondolkodásmód, gyors problémamegoldó képesség és pontosság jellemez.
  • Az IT rendszereket legalább felhasználói szinten ismerni, az ügyfélszolgálati rendszerek és szoftverek ismerete előnyt jelent.
  • SAP és Salesforce tapasztalat előnyt jelent.
  • Hulladékgazdálkodási területen szerzett tapasztalat előnyt jelent.

Munkavégzés helye: Budapest



  • Budapest, Budapest, Hungary MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. Full time

    Szeretnél részt venni a Magyarországi Hulladékgazdálkodás átalakításában?Szeretnél olyan szervezetet építeni aminek alapjait közösen rakjuk le és munkánk sikerét vevőink elégedettsége jelzi vissza?Szeretnél egy olyan csapat tagja lenni ahol Rád és a tudásodra értékként tekintenek?Akkor itt a helyed, jelentkezz .... A MOHU Zrt. az...


  • Budapest, Budapest, Hungary MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. Full time

    Szeretnél részt venni a Magyarországi Hulladékgazdálkodás átalakításában?Szeretnél olyan szervezetet építeni aminek alapjait közösen rakjuk le és munkánk sikerét vevőink elégedettsége jelzi vissza?Szeretnél egy olyan csapat tagja lenni, ahol Rád és a tudásodra értékként tekintenek?Akkor itt a helyed, jelentkezz... A MOHU Zrt. az...


  • Budapest, Budapest, Hungary Support Services Group Europe Zrt. Full time

    Ügyfélszolgálati Szakértői TámogatóA Support Services Group Europe Zrt. ügyfélszolgálati szakértői támogatója keresi!Ügyfélszolgálati TevékenységekAz ügyfélszolgálati szakértői támogató feladata a beérkező hívások és e-mailek kezelése, a potenciális és meglévő ügyfelek szolgáltatási igényeinek felmérése, az igények...


  • Budapest, Budapest, Hungary Karrier Hungária Full time

    Ügyfélszolgálati Szakember - Karrier HungáriaÜgyfélszolgálati tapasztalatot keresel a mezőgazdasági gépalkatrész- és tartozékbeszállításban? A Karrier Hungária ügyfélszolgálati szakemberének teheted magad! Feladatok:Gépalkatrész rendelésekkel, számlákkal kapcsolatos kérdések kezeléseSzállítások nyomonkövetése, valamint...


  • Budapest, Budapest, Hungary Karrier Hungária Full time

    Ügyfélszolgálati Szakember - Karrier HungáriaÜgyfélszolgálati tapasztalatot keresel a mezőgazdasági gépalkatrész- és tartozékbeszállításban? Karrier Hungária egy dinamikus és fejlődő vállalat, amely 24 országban tevékenykedik, és Európa legnagyobb alkatrész- és tartozékbeszállítója az európai mezőgazdasági...


  • Budapest, Budapest, Hungary Karrier Hungária Full time

    Ügyfélszolgálati Szakértői SzerepKarrier Hungária ügyfélszolgálati szakértőjeként Ön segít a vállalat ügyfeleinek a gépalkatrész- és szállítási kérdésekben. A dinamikus növekedés ellenére a vállalat megőrizte családi kultúráját, és fontosnak tartja a helyi jelenlétet.Fő FeladatokGépalkatrész rendelésekkel, számlákkal...


  • Budapest, Budapest, Hungary Support Services Group Europe Zrt. Full time

    Ügyfélszolgálati Szakértői SzerepA Support Services Group Europe Zrt. ügyfélszolgálati szakértőjeként Ön segít a kis- és középvállalkozások kereskedelmi területén működő partnereinknek innovatív fizetési megoldásokat és technológiákat biztosító cégükkel kapcsolatos kérdéseik megválaszolásában.Fő FeladatokHívások és...


  • Budapest, Budapest, Hungary Support Services Group Europe Zrt. Full time

    Ügyfélszolgálati Szakértői SzerepA Support Services Group Europe Zrt. több mint 20 éves tapasztalattal rendelkező multinacionális vállalat a szolgáltatói szektorban. Világszerte több mint 25 ügyfélszolgálati központunk van, köztük három Magyarországon: Budapesten, Szekszárdon és Balatonbogláron.Te is csatlakozhatsz hozzánk!Ezen a...


  • Budapest, Budapest, Hungary Magyar Posta ZRt. Full time

    Főbb feladatokLevelek és más küldemények felvételeCsekkbefizetések és egyéb pénzforgalmi befizetések elfogadásaSorsjegyek forgalmazásaKészpénz, beszedett díjak, postai és kereskedelmi áruk kezelésePostai járatok fogadása és indulásra való előkészítéseEgyéb ügyfélszolgálati tevékenységekMunkakör betöltésének...


  • Budapest, Budapest, Hungary Magyar Posta ZRt. Full time

    Főbb feladatokLevelek és más küldemények felvételeCsekkbefizetések és egyéb pénzforgalmi befizetések elfogadásaSorsjegyek forgalmazásaKészpénz, beszedett díjak, postai és kereskedelmi áruk kezelésePostai járatok fogadása és indulásra való előkészítéseEgyéb ügyfélszolgálati tevékenységekMunkakör betöltésének...


  • Budapest, Budapest, Hungary Wáberer Medical Center Kft. Full time

    Ügyfélszolgálati vezetői pozícióA Wáberer Medical Center Kft. ügyfélszolgálati vezetői pozíciójában a páciensek kiváló kiszolgálásáért felelős személyt keresünk.Fő feladatokA páciens koordinátorok napi munkavégzésének összehangolásaA szükséges emberi erőforrás szervezéseBetanítási folyamat fejlesztésePáciensorientált...


  • Budapest, Budapest, Hungary MODELL & HOBBY Kft. Full time

    Mi a munkánk?A Modell & Hobby Kft. csapatában dolgozol, ahol több webáruházat is működtetünk. A gyermekjáték kereskedelem területén a B2B, B2C szektorban is jelen vagyunk, illetve a távirányítású modellek, makettek értékesítésével is foglalkozunk.Fontos szempontok:Alapos, pontos és percíz munkavégzésHatékonyan, a határidők...


  • Budapest, Budapest, Hungary MODELL & HOBBY Kft. Full time

    Milyen munkát vállalunk?A Modell & Hobby Kft. csapatában dolgozol, ahol több webáruházat is működtetünk. A gyermekjáték kereskedelem területén a B2B, B2C szektorban is jelen vagyunk, illetve a távirányítású modellek, makettek értékesítésével is foglalkozunk.Fontos szempontok:Alapos, pontos és percíz munkavégzésHatékonyan, a...


  • Budapest, Budapest, Hungary Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Full time

    Ügyfélszolgálati Szakértői SzerepkörA Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem ügyfélszolgálati szakértője a hallgatók és a tanárok közötti kapcsolatokat segíti elő. A szakértő feladata a hallgatói ügyintézés támogatása, az ügyfélszolgálati ügyintézés, a magyar- és nemzetközi képzések tanulmányi hivatali...

  • Pénzügyi Szakértő

    1 month ago


    Budapest, Budapest, Hungary Promoter Hungary Kft Full time

    Pozíció leírásaA Promoter Hungary Kft-nél a pénzügyi szektorban dolgozó szakemberek közöttünk találhatnak munkát. A cégünk a pénzügyi szolgáltatások területén élen jár, és a szakmai fejlődésünket nagy hangsúlyozzuk.Te vállalhatod ezt a kihívást!Ügyfélszolgálatunkra beérkező ügyfelek magas színvonalú kiszolgálásaÚj...


  • Budapest, Budapest, Hungary Promoter Hungary Kft Full time

    Új kihívások, új lehetőségekCégünk a pénzügyi szektor egyik megkerülhetetlen alakja, így a szolgáltatások területén élen jár. Ha szeretnél olyan cégnél dolgozni, ahol az értékeidet tiszteletben tartják, és a szakmai fejlődésedre is nagy hangsúlyt fektetnek, mely mellett a karriered következő lépcsőfokai is egyértelműen...


  • Budapest, Budapest, Hungary NETLOCK Kft. Full time

    Kik vagyunk mi és mit csinálunk a NETLOCK-nál?Kriptográfia, digitalizáció, digitális aláírás, hitelesítés, identitás, időbélyegzés, rendszerintegráció és a digitális világ minden más aspektusa. Szakembereink hitelesítési és titkosítási megoldásokat fejlesztenek, amelyek a mai és a jövő digitális ügyintézésének és üzleti...

  • Pénzügyi Szakértő

    4 weeks ago


    Budapest, Budapest, Hungary Fortrade Cyprus Ltd. Full time

    RólunkA Fortrade irodái számos ország nagyvárosában megtalálható világszerte Madridtól Sydney-ig. Nemzetközi brókercégünknél pénzügyi szolgáltatásokat nyújtunk ügyfeleink számára.Miért válassz minket?Startupunk bővülő budapesti irodájába keressük ügyfélorientált kollégáinkat, akiknek lehetőséget biztosítunk karrierük...

  • Pénzügyi Szakértő

    2 weeks ago


    Budapest, Budapest, Hungary Fortrade Cyprus Ltd. Full time

    RólunkA Fortrade irodái számos ország nagyvárosában megtalálható világszerte Madridtól Sydney-ig. Nemzetközi brókercégünknél pénzügyi szolgáltatásokat nyújtunk ügyfeleink számára.Miért válassz minket?Startupunk bővülő budapesti irodájába keressük ügyfélorientált kollégáinkat, akiknek lehetőséget biztosítunk karrierük...

  • Marketing Szakértő

    2 weeks ago


    Budapest, Budapest, Hungary Pure Life Hungária Kft. Full time

    Marketing Asszisztens Munkatársi PozícióÚj kihívásokat keresel a marketing területen?Fontos számodra, hogy elismerjék a munkádat?Szeretnél egy stabil hátterrel rendelkező cégnél dolgozni?Jól érzed magad a felelősségteljes, önálló munkavégzésben?Ha a fentiekre igennel válaszoltál, akkor pályázd meg a Marketing Asszisztens...