jogi feladat

5 days ago


Budapest, Budapest, Hungary Budapest Főváros Kormányhivatala Full time

KÖZSZOLGÁLLÁS sorszám: 138113

Intézményi iktatószám: BP/1401/01256-2/2025

ÁLLÁSPÁLYÁZAT

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA

Építésügyi Főosztály

pályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretében

jogi feladat

Munkakör/feladatkör betöltésére.

Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): A Budapest Főváros Kormányhivatala Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztály, Döntés-felülvizsgálati Osztály feladat- és hatáskörébe tartozó jogi feladatok ellátása:
• A jogorvoslati kérelmek esetén ellátja a Döntés-felülvizsgálati Osztály az Ügyrend Általános rendelkezéseiben foglalt, döntés-felülvizsgálattal összefüggő feladatait. A keresetlevelet és az ügy iratait, szakmai álláspontjával ellátva felterjeszti a Perképviseleti Osztálynak.
• A bírósági ítéletek alapján figyelemmel követi az építésügyekkel összefüggésben kialakult bírósági joggyakorlatot, összegzi és - a szakirányú jogalkalmazási tevékenységet segítendő – javaslatokat készít az építésügyet érintő helyes joggyakorlat kialakítására, a meglévő módosítására vagy elhagyására.
• Figyelemmel kíséri az építésügyi szakterülethez kapcsolódó jogszabályváltozásokat, az építésügyekkel összefüggésben kialakult bírósági joggyakorlatot, összegzi az építésügyi szakterületet érintő bírósági ítéletekből, ügyészi felhívásokból levonható tanulságokat.
• A szakirányú jogalkalmazási tevékenységet segítendő javaslatokat készít az építésügyet érintő helyes joggyakorlat kialakítására, a meglévő módosítására vagy elhagyására;
• A feladatkörébe tartozó területeken kapcsolat tartása a szervezeti egységekkel.

Betöltendő állás szakmacsoportja: kormányhivatali

FEOR besorolás: 2611 Jogász, jogtanácsos

Betöltendő állás munkakörének szakterülete (munkakörcsalád): Egyéb

Betöltendő állás jogviszonya: Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.)

Foglalkoztatás időtartama, munkaideje, munkarendje, formája:

Határozatlan, 40 óra, Általános, Teljes munkaidő

Munkavégzés helye: Budapest

A munkavégzés pontos helye:

1139 Budapest, Teve utca 1/a-c.

Álláshirdető szervezet bemutatása: Budapest Főváros Kormányhivatala család- és gyermekbarát juttatási és támogatási rendszert működtet (pl. gyermeknevelési támogatás, iskolakezdési támogatás stb.). Kiszámítható hivatali munkarend, munka és magánélet egyensúlyának biztosítása, rendezett munkakörnyezet, barátságos kollégák. A Kormányhivatal cafetéria juttatást biztosít, amelynek mértékére a hatályos jogszabályok az irányadók.

A munkáltatóval, állással kapcsolatos egyéb lényeges információ (pl. jogviszony létesítés feltételei; próbaidő; illetmény/fizetés, speciális adatvédelmi tájékoztatás, szervezet honlap címe stb.): A pályázat dokumentumait elektronikus formában az e-mail címre szíveskedjen eljuttatni. Az e-mail tárgyaként szíveskedjen feltüntetni: "Álláspályázat – Építésügyi Főosztály - jogi feladatok".

Feltételek, előnyök
Pályázati feltételek

Jogállásból fakadó jogszabályi követelmények:

Büntetlen előélet

Cselekvőképesség

Magyar állampolgárság

Vagyonnyilatkozattételi eljárás lefolytatása

Erkölcsi bizonyítvány

Elvárt végzettség/képesítés:

  1. Felsőfokú végzettséghez kötött szakképesítés alapképzés (Bsc vagy BA), Egyéb végzettség, Jogász végzettség

Egyéb pályázati feltétel meghatározása:

Pályázat elbírálása során előnyt jelent

A pályázat elbírálása során előnyt jelent a szakmai tapasztalat?: Igen

A pályázat elbírálása során előnyt jelent a vezetői tapasztalat?: Nem

Egyéb pályázati előnyök:

Jogi szakvizsga megléte

Jogi gyakorlati tapasztalat

A pályázat elbírálása során előnyt jelentő személyes kompetenciák:

Szabálykövetés, fegyelmezettség (alap)

Önállóság (alap)

Probléma-megoldó készség (alap)

Elkötelezettség, megbízhatóság (Etikus magatartás) (egyéb)

Elvégzett feladatok ellenőrzése, korrigálása, felelősségvállalás az elvégzett munka minőségéért (egyéb)

A pályázat részeként benyújtandó igazolások, alátámasztó dokumentumok:

fényképes önéletrajz (87/2019.(IV.23)Korm.rendelet 1 sz. melléklete alapján

Adatkezelési nyilatkozat

végzettséget, szakképesítést igazoló okiratok másolata

A pályázat benyújtásának határideje: :55

A pályázat elbírálásának módja: A bizalmasan kezelt jelentkezések a beérkezés után folyamatosan kerülnek elbírálásra. A pályázat elbírálásának eredményéről a jelentkezők elektronikusan kapnak értesítést.

A pályázat elbírálásának határideje: :00

A pályázati kiírás további közzétételének helye:

Állás tervezett betöltésének időpontja:

Publikálás tervezett időpontja:

A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnöki Kormányiroda (MK). A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által az MK részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a hatályos jogszabály alapján a pályázatot kiíró szerv felel.



  • Budapest, Budapest, Hungary Budapest Főváros Kormányhivatala Full time

    KÖZSZOLGÁLLÁS sorszám: 132911Intézményi iktatószám: BP/1401/00959-6/2025ÁLLÁSPÁLYÁZATBUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALABFKH VII. Kerületi Hivatala Gyámügyi Osztálypályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretébengyermekvédelmi és gyámügyi feladatMunkakör/feladatkör betöltésére.Tevékenységi kör (ellátandó...


  • Budapest, Budapest, Hungary OTP Bank Nyrt. Full time

    Együtt vagyunk hatással Az OTP Bank Kelet-Közép-Európa meghatározó bankcsoportja. Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójaként stabil munkahelyet biztosítunk. Küldetésünk, hogy hagyományainkra építve formáljuk a jövőt és innovatív megoldásokon dolgozunk. A Jogi Igazgatóságunkra keressük új munkatársunkat Jogtanácsos...


  • Budapest, Budapest, Hungary OTP Bank Full time

    Dátum: 2025. okt. 29.Hely:Budapest, HU, 1052Vállalat: OTP Bank Nyrt.Együtt vagyunk hatássalAz OTP Bank Kelet-Közép-Európa meghatározó bankcsoportja. Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójaként stabil munkahelyet biztosítunk. Küldetésünk, hogy hagyományainkra építve formáljuk a jövőt és innovatív megoldásokon dolgozunk.A Jogi...


  • Budapest, Budapest, Hungary MADS Iskolaszövetkezet Full time

    Leírás: Szeretnél egy valódi szakmai munkát már pályakezdőként?Ez a pozíció tökéletes belépő lehet az üzleti, pénzügyi vagy ingatlanos világba egy nemzetközi környezetben.Feladat:Ingatlanbérleti szerződések adatainak feldolgozása és rögzítéseSzerződések értelmezése: fizetési határidők, kötelezettségek, fontos dátumok...


  • Budapest, Budapest, Hungary Primark Full time

    Eladó éjszakai műszakban– teljes munkaidő Mert a lehetőségeid nálunk végtelenek Itt a Primarknál szeretjük a dolgokat a saját módszereink szerint végezni. Segítünk a vásárlóinknak lépést tartani a legújabb divattal, megfizethető áron. Mindezt a legnagyobb lendülettel, magas színvonalon és odafigyeléssel tesszük. Ha magadra...

  • Operations Manager

    2 weeks ago


    Budapest, Budapest, Hungary Pénz Egyetem Full time

    TÁRSAT KERESEK: Magyarország legnagyobb pénzügyi edukációs platformját építjük. Te tudnád vezetni?APénz Egyetemnem csak egy vízió, hanem egy már bizonyított gépezet. Büszkék vagyunk rá, hogy eddig mit értünk el: 10.000 és fős pénzügyi rendezvények:Megszerveztük az ország legnagyobb pénzügyi eseményeit. Tömegbázis:Több száz...

  • jogász

    2 weeks ago


    Budapest, Budapest, Hungary Budapest Főváros Kormányhivatala Full time

    KÖZSZOLGÁLLÁS sorszám: 132407Intézményi iktatószám: BP/1401/01035-4/2025ÁLLÁSPÁLYÁZATBUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALAPénzügyi és Gazdálkodási Főosztály Közbeszerzési és Beszerzési Osztálypályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretébenjogászMunkakör/feladatkör betöltésére.Tevékenységi kör...


  • Budapest, Budapest, Hungary Igazságügyi Minisztérium Full time

    KÖZSZOLGÁLLÁS sorszám: 137955Intézményi iktatószám: VI-SZFO/1547/1/2025ÁLLÁSPÁLYÁZATIGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUMJogalkotási Kodifikációs Főosztálypályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretébenKözjogi ügyintézőMunkakör/feladatkör betöltésére.Tevékenységi kör (ellátandó feladatok): a) kodifikációs...


  • Budapest, Budapest, Hungary Budapest Főváros Kormányhivatala Full time

    KÖZSZOLGÁLLÁS sorszám: 132504Intézményi iktatószám: BP/1401/01024-3/2025ÁLLÁSPÁLYÁZATBUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALAXII. Kerületi Hivatala Gyámügyi Osztálypályázatot hirdet Kormányzati szolgálati jogviszony (Kit.) keretébenGyámügyi és gyermekvédelmi igazgatási feladatokMunkakör/feladatkör betöltésére.Tevékenységi kör...


  • Budapest, Budapest, Hungary OTP Bank Nyrt. Full time

    Együtt vagyunk hatással Az OTP Bank Kelet-Közép-Európa meghatározó bankcsoportja. Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójaként stabil munkahelyet biztosítunk. Küldetésünk, hogy hagyományainkra építve formáljuk a jövőt és innovatív megoldásokon dolgozunk. Szenior Compliance Tanácsadópénzintézeti tapasztalattal Ezek a feladatok...